Tron:Örökség (Tron:Legacy), 2010

Volt szerencsém nemrég 3D-ben megnézni ezt a kis „popcorn movie-t” és a moziból kilépve csak az járt a fejemben, hogy mekkora hiba lett volna ezt kihagyni. Fantasztikus és felejthetetlen élményt nyújtott számomra a Tron: Örökség.

Amikor hallottam róla, hogy ez a film készülőben van nagyon megörültem, mivel nem az 1982-es Tron, avagy a számítógép lázadása „remake-jét” akarták megcsinálni, hanem a történet továbbfolytatását tűzték ki célul és ez véleményem szerint dicsérendő, előnyként értékelendő. De szomorú szívvel már rögtön meg is említem, hogy a történet, illetve a forgatókönyv, az a részleg, ahol valami frappánsabbat, ütősebbet kellett volna összerakni. Az alapvázzal nincs semmi különösebb probléma: a 27 éves Sam Flynn már az évek óta eltűnt, híres számítógép-fejlesztő apját indul el megkeresni egy nyom alapján, amely egészen az öreg Flynn által tervezett „Rácsig”, a virtuális valóságig vezet. A gond ezután kezdődik, mivel sokszor tapasztalhatjuk a film során, hogy itt-ott az ok-okozati összefüggések bizony megmagyarázatlanok, illetve elég sok a filozófiai mondanivaló, amely nemhogy növeli a hatást, hanem pont zuhanórepülésbe viszi a cselekményt. A Lost írói nemcsak ott végeztek trehány munkát, hanem itt is (a rajongók persze mutathatják nekem a középső ujjukat, de sajnálom, szerintem egy vagon trágya az egész Lost, úgy ahogy van). 

A belbecsre már eleget pazaroltam a szót, úgyhogy nézzük a külcsínt. Erre egyszerűen nincsenek szavak. A látványvilág szimplán TÖKÉLETES és PAZAR (ráadásul a moziban a 3d még jobban fokozta az élményt, noha az utólag átkonvertált 3d-s filmek közé tartozik a Tron, ennek ellenére Avatar szintű élményekre lehet számítani). Mondjuk nem is csoda, hiszen 170 millió dollárból azért hozzanak már ki valami lehengerlő képi világot (azóta már bőven visszahozta a befektetést, úgyhogy nem kétséges a második és a harmadik rész létrejövetele).  A pénz persze nem minden, kellett hozzá egy Joseph Kosinski, akinek csillagos 5-ös jár ezért a kivitelezésért, pláne azért is, mivel ez az első rendezése. Amennyiben így folytatja szép karrier vár rá. Még a megvalósításról annyit, hogy először kicsit meg voltam ijedve miképpen akarják megcsinálni Jeff Bridges fiatalkori önmagának megjelenését a képernyőn, de hálaistennek itt is ugyanazt a technikát alkalmazták, mint Brad Pitt-nél a Benjamin Button különös élete című filmben, szóval aggodalomra semmi ok.

Amiről még mindenképpen szót kell ejteni, az a film zenéje. Adrenalin-robbantásra és vérnyomás-csökkentésre egyaránt alkalmasak a jelenetek alatt hallható dallamok. Ha megy az „action” ezerrel, akkor az előbbi, ha lassabb-érzelgősebb pillanatok tárulnak elénk, akkor az utóbbi műfaj harsog a fülünkbe. Mondanom sem kell, hogy a zenék külön-külön is nagyon eltaláltak és nemcsak az adott másodpercben passzolnak tökéletesen a helyzethez illő hangulathoz. Apróbb mosolygásra késztet, hogy Daft Punk is feltűnik az egyik jelenetben, sőt a film előzetesében és az egyik jelenetben is rendesen belemászik az agyunkba a „Derezzed” című száma, amely már csak hab a soundtrack tortáján.

Úgy tudom, hogy a hangvágásért Oscar-díjra jelölték abszolút megérdemelten, bár nem tudom van-e esélye olyan művekkel szemben, mint a Toy Story 3., illetve az Inception. Szerintem még a filmzene, hangkeverés, vágás, látványterv és speciális effektek kategóriákba is bőven elfért volna… Azért kíváncsi vagyok a jelöltek közül ki viszi majd a pálmát, de február végéig még ráérünk ezen aggódni. Addig is Mindenki sürgősen húzzon el valamelyik „szinemaszitibe”, dőljön hátra a székben és élvezze a háromdimenziós vizuális orgiát (ameddig még játszák :D)!

7,5/10