Stieg Larsson 15 éves korában átélte, ahogy egy Lisbeth nevű nőt megerőszakolnak, ez egész életére hatással volt, s e szörnyű esemény, és a név mutatis mutandis megjelent világhírű Millenium-trilógiájában, melynek mindhárom részéből készült már (svéd nyelvű) film: ennek első részét venném most górcső alá.
Mit szeretünk az európai filmekben? Azt, hogy nem amerikaiak. Én azért azt mondanám, A tetovált lány tartalmaz egy-két hollywoodi klisét, de kellően friss ahhoz, hogy emlékezetes filmélményt nyújtson. Az emlékezetes szó ugyanakkor jelen esetben nem szinonimája a kellemesnek.
A svéd "antirasszista" Expo lapot szerkesztő újságíró Larsson, aki 2009-ben az év legnépszerűbb írója lett, az index.hu forrásai szerint természetesen egész életében a náci támadásoktól rettegett - valószínűleg ennek volt köszönhető az is, hogy 2004-ben egyszercsak a lépcsőn való felmászástól összeesett, majd a kórházba érkezte után másfél órával halálát lelte. De azt is megemlíthetjük, hogy barátnőjével viszont gyakran "bújkáltak" mindenféle skinhead bandák elől, akit szerencsétlen Larssonunk nem átallott felbosszantani - hozzáteszem, Larsson remek tulajdonságai közé a trockista eszmék, a libertariánus szocializmus és anarchizmus, az antirasszizmus, valamint a feminizmus (!) követése is hozzátartozott (melyről a könyv eredeti címe - "A férfiak, akik gyűlölik a nőket", továbbá az a tény, hogy kedvenc szerzői is egytől-egyig női írók voltak, de a regényeiben fellelhető nőközpontúság - is tanúskodik).
Valószínűleg Larsson, aki véleményem szerint a nácizmus egyik konzekvenciájaként aposztrofálta a nők - sőt az emberek ellen elkövetett - erőszakot is (erről persze rengeteg hollywood-i film is tanúbizonyságot tesz, amivel egyébként semmi probléma nem lenne, ha a mérleg nyelve valóban kiegyenlítődne, és nem egyoldalúan a szélsőjobboldalt próbálná meg a feketébbnél feketébbre festeni), valószínűleg nem olvasott a Vörös Hadsereg és a kommunisták magyarországi rémtetteiről, se a GULAG-ról, pedig Szolzsenyicin A GULAG-szigetcsoportját azért még bevihette volna az irodájába, hogy annak elolvasása után a kognitív disszonancia eredményeképpen kapjon szívrohamot.
De térjünk a tárgyra. Őszintén szólva, semmilyen elképzelésem nem volt a filmről, miről is fog szólni, és a kedves olvasókkal is csak a port.hu-n fellelhető információt osztanám meg, mely a következő:
"Negyven esztendővel ezelőtt, egy családi összejövetel alkalmával titokzatos körülmények között eltűnt Harriet Vanger. A lány testét sohasem találták meg. A nagybátyja, Henrik meg van győződve arról, hogy Harrietet meggyilkolták, és a tettest a Vanger-klán tagjai között kell keresni. Megbízza a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni, mi történt. A férfi nem várt segítőtársra akad a tetovált hacker lány, Lisbeth személyében. Minél mélyebbre ás a furcsa páros a múltban, annál sötétebb és veszélyesebb dolgok kerülnek felszínre."
Izgalmasan hangzik, ugye? Mintha a Bíbor folyókat ötvöztük volna Agatha Christie regényeivel, ahol éppen minden fotelban ülő arisztokrata éppen olyan ellenszenves, hogy akármelyikük zsebébe beleláthatja az olvasó (jelen esetben pedig a néző) a kínos kérdésfeltevésekre kinyílni akaró bicskát. A tetovált lány ugyanakkor nem igazán thriller, inkább a csavaros nyomozó jellegű krimi elérése felé intendál. Noomi Rapace, akit Ridley Scott-ék már betessékeltek a készülő Alien-prequel, a Prometheus castjába, olyan ronda, hogy csak na. Fiús alakján és anarchista junkie külsején a testén feszülő tetoválások, a piercingek és emo-s haja sem javítanak, de talán pont ezért hiteles a szerepben. Férfi főhősünk, Michael Nyqvist pedig egyszerűen Michael Douglas ragyás pofájú svéd változata, annak karizmája nélkül, talán ezért hisszük el neki, hogy nem több, mint egy nyomozói tehetség híján nem lévő, de önmagát másokat bizonyíték nélkül vádolva börtönbe juttatni igencsak képes újságíró, aki a regényben valószínűleg az író alteregója, de itt szerencsére nem visel Lenin-es pólót és kitűzőt. Ez plusz pont.
De az is, ahogy betekintést nyújt a film a svéd börtönszobába. Bár az északi népek börtönkörülményeiről a Burzum frontember norvég Varg Vikernes-szel egykori templomgyújtogatásai kapcsán készült interjúkból volt némi fogalmam, azért az LCD-monitor, a szépen festett fal, a nyitott "cellaajtó", valamint a kényelmes fotelekből álló kihallgatóhelyiség kereszttüzében főhősünket azért nem tudom sajnálni.
Ami még meglepetést okozott a filmben, az a kőkemény erőszak, melynek szenvedő alanya legfőképpen Lisbeth. "Rated R for disturbing violent content including rape, grisly images, sexual material, nudity and language." - hogy az imdb.com-ot idézzem, de a szó legszorosabb értelmében mondom, ez a film bizony brutális. Azért nem egy Human Centipede, vagy The Last House On The Left, de azért egyes jelenetek kalapáccsal ütnek rá az agyféltekékre.
Továbbá a már említett sablonok ide vagy oda, A tetovált lány elég jó film ahhoz, hogy bárkinek ajánljam, aki szereti a fordulatos krimiket (az utolsó pillanatig is tartogat meglepetéseket a történet), vagy esetleg az anarchista női (de cseppet sem nőies) karaktereket, és azoknak, akik a filmes szuperkoncerteken szeret jegyet váltani a rape szekcióba. Mert ez az alkotás bizony kemény, mint a svéd acél.
Ugyanakkor ez a film annyira nem az én stílusom, de akinek tetszik, elérheti a két folytatást is, amik szintén megjelentek már szinkronizált változatban is. David Fincher pedig gondolt egyet, és már megint egy hozzá mérten kommersz filmet rendez majd, A tetovált lány amerikai verzióját természetesen - amely még idén kijön, így nem árt felkészülni ebből a változatból, hogy arról majd jobb vagy rosszabb véleményünk lehessen.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése