Ígéretünkhöz híven érkezik a következő Oscar esélyes film a Winter’s Bone. Legjobb forgatókönyv adaptáció jelölése nem a véletlen műve, mivel a scriptírókat a „country noir” nagymesterének Daniel Woodrell-nek az azonos című regénye sarkallta (igen igen az idézőjelezés szándékos, nem csak ti érzitek az iróniát amit a noir és redneck ambivalens egyvelege alkot). Az én problémám vele csupán annyi, hogy amikor nagy nehezen elszenvedtem a feléig sűrű msn beszélgetéses megszakításokkal még mindig tanácstalan voltam, hogy vajon milyen mivel érdemelte ki a film ezt a bizalmat.
A Missouri Ozarks hegységben járunk. Ez pont az USA centrumában az Isten háta mögött, távol bármilyen szellemi sugallattól. Analfabéták tengetik céltalan hétköznapjaikat, virágzik a családon belüli erőszak és szakadatlanul ontják magukból a zuglaborok a metamfetamint amiben a helyiek többsége így vagy úgy érintett. Ebben a letargikus idillben él Ree Dolly (Jennifer Lawrence) két testvérével és egy katatóniában leledző anyával valamint apjukkal aki a helyi drogbizniszben való érintettsége miatt soha nincs otthon. 17 éves kora ellenére már nem gyerek, valószínűleg soha nem is volt mivel egyedül nevelte öccsét és húgát és vezette a háztartást, álma az, hogy belépjen a hadseregbe és jó messzire kerüljön a kilátástalan jelentől ami semmilyen jövőt nem tartogat a számára. Egy napon azt a hírt kapja, hogy apja ismét előzetesbe került újabb botránya miatt és óvadékként a házat és a erdőföldjüket kötötte le, amit elveszítenek, ha a következő heti tárgyaláson nem jelenik meg, ami valószínűsíthető mivel kiléte ismeretlen. Így hát Ree önkéntes nyomozásba fog, hogy megtalálja édesapját és megmentse családját a fedél nélkül maradástól.
Számomra a film nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, minden bizonnyal azért mert nem sikerült kellően ráhangolódnom a cselekményre, pedig ez legtöbbször nem szokott gondot jelenteni. Ree apja után folytatott hajszája és Csabika kollégánk elérése között volt talán az egyetlen párhuzam amit át tudtam érezni. Aki szintén hajlamos eltűnni, mint szürke szamár a ködben akár napokra is, mindenki keresi, de senki sem tud róla semmit. Azonban mind tudjuk, hogy benne van a pakliban, hogy az est café 100 méteres körzetében vagy egy tengelici árokparton lelünk majd rá megstrapált, gazdátlan ebek által kikezdett holttestére, rigor mortis hatására marka szórításábol kivehetetlen félig üres cappy-s PET palackkal. Az ugyancsak jelöléssel jutalmazott képi világ azonban jól visszaadja a film hangulatát, kár érte, hogy csak pár képkocka erejéig találkozhatunk vele, mivel főleg a beltéri jelenetek vannak túlsúlyban.
Mindent összevetve csak a kényszeredet krimi fanoknak tudom ajánlani a filmet. Lassan kibontakozó ködös sztorija ami még csattanókban is szűkölködik legfeljebb csak Agatha Christie-n felnőtt nagymamáink ingerküszöbét tudja (de az övükét is csak átmenetileg) megütni. Jennifer Lawrence-re viszont érdemes lesz innentől odafigyelni, mert az ő és a filmbeli nagybátyja Teardrop (John Hawkes) alakítása vitte a vállán a filmet, könnyen lehet a következő Cate Blanchett.
5/10
:D
VálaszTörlés