A félszemű (True Grit), 2010

Mindig is imádtam a western filmeket. A legalapvetőbb klasszikusok között megtalálható A jó, a rossz és a csúf, a Volt egyszer egy vadnyugat és a Pár dollárral többért. Az elmúlt 10-20 év nem bővelkedett ilyen kategóriájú filmben leszámítva persze a Börtönvonat Yumába feldolgozását, ami egész jól sikerült. Mivel kevés az időnk az Oscar-díj gáláig, Dév inkább a Fighterrel foglalkozik, én pedig a terepszemlét a 10 Oscar-jelölést kapott, az 1969-es John Wayne főszereplésével bemutatott Félszemű sheriff feldolgozása terén fogom tartani. Íme a Félszemű…

„Az emberek el sem hinnék, hogy egy fiatal lány otthonát elhagyva, elindult télvíz idején, hogy

megbosszulja apja halálát. De megtörtént. Csak tizennégy éves voltam, mikor is egy hitvány alak, név szerint Tom Chaney lelőtte az apám. Elvette az életét és elvitte a lovát. És két kaliforniai aranypénzt, ami a zsebében volt.  Chaney neki dolgozott. Papa magával vitte Forth Smith-be, hogy segítsen hazahozni a Mustang pónikat, amiket venni akart. A városban aztán Chaney még többet ivott. És kártyán elvesztette a pénzét. Csak magát okolhatja. Hagyta, hogy kicsalják tőle. Azután visszament a szállásra a vadászpuskájáért. Amikor Papa próbálta leállítani, Chaney lelőtte, majd elmenekült. Még csak sietnie se kellett nagyon. Senki a városban nem foglalkozott vele, hogy a nyomába eredjen. Kétségtelen, hogy Chaney úgy vélte, hogy büntetlenül elsétálhat. De tévedett. Így vagy úgy mindenért megfizetünk ezen a világon. Semmi sincs ingyen. Egyedül Isten kegyelme.” A film ezen monológ elmondásával indul, rögtön be is vezetve minket abba, hogy miről fog szólni maga a cselekmény.

A Coen fivérek nem tévedtek, amikor ennek a drámai hangvételű és egyben megható kis western-sztorinak a „rimékelését” tűzték ki célul. Adott volt minden ami kell ahhoz, hogy emberek millióinál üssön a True Grit. Meg fogtok lepődni, de azt kell mondjam, hogy olyanok is nézzék meg ezt a filmet, akiknek közük nincs a hatlövetűkhöz, a cowboy kalapokhoz, a lovakhoz, a párbajokhoz, legalja kocsmákhoz és kietlen, kopár sivatagokhoz. Tulajdonképpen ez csak a külcsín, amibe belecsomagoltak egy kislány tűzzel és elszántsággal teli hajszáját apja gyilkosa után, azért hogy mind a fájdalma, mind az igazságosság igénye utólag igazolást nyerjen. A csomagolásra masniként pedig odarakták Jeff Bridges-t, akit Robert Downey Jr.-hoz és Mickey Rourke-hoz hasonlóan újra felfedeztek az idők alatt, mivel ezekben az emberekben maradt még spiritusz ahhoz, hogy tökös szerepeket játszanak el. Jeff Bridges a kiöregedett nihilista, vén alkesz békebíró megtestesítője, aki egy brutális állat. Egyszerűen annyira görény és ironikus minden pillanatban, hogy legszívesebben csak az ő „bohóckodását” néznénk a játékidő eltelte alatt. A Coen fivérek noha adaptálták a forgatókönyvet, ám meglátszik rajta az általuk képviselt stílus, hiszen a fekete, morbid humor folyamatosan, ostorként csattan az arcunkba, parádés hangulatot szolgáltatva ezáltal. Érdemes kiemelnem mindenképp Hailee Steinfeldet, akit a kislányként nyújott alakítása miatt jelöltek a legjobb mellékszereplőnő csoportjába. Dévnek már mondtam, hogy szerintem Helena Bonham Carter viszi ebben a prímet, de most már megváltozott a véleményem. Hailee már ilyen fiatalon lealázza az összes vetélytársát, annyira hiteles ebben a szerepben, úgyhogy respekt és dübörgő ováció a 14 éves fiatal sztárlánynak.

Amikor elkezdtem nézni e remekművet (mert ez is az) dühöngtem, hogy miért csak pg-13-at kapott. Mindenki megnyugodhat, itt aztán bőven akad olyan jelenet, ami miatt kaphatott volna keményebb besorolást. Nem is értem, hogy az MPAA hogy a fenébe rakhatta rá ezt a minősítést, de hát ők tudják. Persze én csak örülök, mivel így többen láthatják ezt a filmet és érvelhetnek egymás közt azért, hogy miért is került be a legjobb filmek közé ebben az évben. Köszönjük Coen fivérek, csak így tovább!

9/10