Guy Ritchie Sherlock-adaptációja nagyot dobbantott még 2009 végén, némileg amerikanizálva a világ egyik leghíresebb detektívjének történeteit, kritikusok-nézők egyszerre voltak oda a filmért. Persze az emberek természetüknél fogva rajonganak a megközelíthetetlen irodalmi, filmes héroszokért, akik charme-jukkal, intelligenciájukkal, stílusukkal veszik le lábáról a közönséget. A recept azonban mindig adott, a stúdiónak az anyagi vonzat az elsődleges, mi azonban továbbra is jól akarunk szórakozni.
Nincs mit tagadni azon, hogy Sherlock Holmes a világirodalom egyik legkülöncebb, de egyben egyik legzseniálisabb figurája. Számos színész bőrét koptatta már a leghíresebb nyomozó, Robert Downey, Jr. azonban ezek közül is a jobbak közé tartozik. S itt nem is feltétlenül a színészi képességekről van szó, hanem az egymásra találásról. Downey-nak különösen jól állnak az extravagáns szerepek, s örömmel konstatáljuk, hogy a második részben is az eddig megszokott módon ösztönösen mozog a karakter bőrében.
De. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez a Sherlock Holmes nem a regényekben megismert Sherlock, ahhoz ugyanis sokkal közelebb áll egyes korábbi színészek Sherlock-ja, vagy a Benedict Cumberbatch által megformált karakter a lenyűgöző "Sherlock" című új keletű sorozatból, erről azonban máskor. A pontozás tehát nem az irodalmi hűség alapon zajlik, remélem ezt megbocsátja mindenki, hiszen ez a Sherlock-sorozat a feldolgozások között sui generis jelleggel bír.
A filmről röviden: az Árnyjátékban élesedik a küzdelem Sherlock és nemkülönben zseniális ellenfele, Moriarty professzor között, Watson (Jude Law) most már tényleg házasodik, A tetovált lánynak (Noomi Rapace) bugyuta módon itt is szerepet osztottak (mellesleg miért divat a vándorcigány jósnő szerep?), megjelenik Sherlock bátyja, Mycroft (vele láthatólag nem tudtak mit kezdeni az írók, a kevesebb, lehet több lett volna ezúttal), Robert Downey Jr. pedig immáron leginkább szavak nélkül (lassított flashback-ekben, sokatmondó arckifejezésekkel) elemez. Hans Zimmer most is jó, az egyes jelenetek varázsa, a színészek felkészültsége, a végkifejlet ezúttal sem hagyja ellaposodni a filmet, néhol viszont becsúszik egy-két viccesnek szánt, de kevésbé jól megírt párbeszéd.
Sok kritikussal ellentétben én azon a véleményen vagyok, hogy Moriarty szerepére Jared Harris remek választás volt. A zsenialitás, az erőszak és a hatalomvágy által motivált gonosztevő a megfelelő ellenpont Sherlock Holmes számára. Összességében azt mondhatjuk, hogy szinte mindent megkap a néző abból, ami eddig volt, s abból, ami eddig még nem. Azért "szinte", mert előbbi tényből kifolyólag a tényfeltáró gondolatmenetekből ezúttal kevesebb volt, pedig ez adja meg a Sherlock-feeling sava-borsát; bár a folytatás egyértelműen grandiózus, s hiányaival együtt is legalább olyan élvezetes, mint az első rész, amelynél egy leheletnyivel kevésbé képvisel önálló karaktert - ám a felhozatalból így is messze-messze kiemelkedik. Rajongóknak (mint e cikk szerzője), kötelező. A pontszám pedig, szigorúan kategórián belül:
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése