2012 rengeteg nagyszerű filmmel kecsegtet, melynek egyik általam is tűkön ülve várt zászlóshajójaként, nem sokat váratva magára futott be a The Grey. A film története engem félelmetesen (már-már klón szinten) emlékeztetett egy 90’es évekbeli klasszikusra, ami nem más, mint „A vadon foglyai”.
Megvan itt is minden, Alaszka, légörvény, repülőgép szerencsétlenség és utána a kietlen hómezők, a kilátástalan harc a természet zord erői ellen, mely fényében kiderül, hogy hiába állunk a tápláléklánc csúcsán, hiába a több tízezer éves evolúció Gaia mutter még mindig elkeni a szánkat. Ennek ellenére azonban két teljesen másféle megközelítésről van szó. A vadon foglyai sokkal inkább egy kalandfilm, Bear Grylls féle túlélő kalauzolással, amire a The Grey nem fordít akkora hangsúlyt, hanem inkább egy hasonló szituációnak a drámai kontextusát mutatja be. A félelem, a gyötrődés és a reménytelenség azok a meghatározó érzelmek, amik megadják azt a remek atmoszférát a filmnek, ami fokozatosan rátelepszik a nézőre is és együtt „éli át” az eseményeket a szereplőkkel. Külön kiemelést érdemel, hogy teszi mindezt olyan számomra szimpatikus minimalista módón, amiket hasonló témájú filmekből eddig nem igazán ismerhettünk, nincsenek hatásvadász felesleges zenei betétek, dokumentumfilmszerű lírai tájképek (ellenkezője csak indokolt esetben, a jobb érzékeltetés szolgálatában) „csak” a szél zúgása, a tűz ropogása töri meg a csendet és azt látjuk, amit mi látnánk ha ott lennénk, a végtelen fehérséget.
Már az „esemény előtti” állapotok sem túl rózsásak. A nyitányt követően a főszereplő John Ottway (Liam Neeson) monológjából megtudhatjuk, hogy az olajfúró munkások élete elég nagy szívás ezért nem véletlen, hogy a társadalom perifériára szorult tagjainak olvasztótégelye az illusztrált iparág. Mindenki végzi a munkáját próbálván kihúzni a műszak lejártát majd menni a maga útjára. Gyakorlatilag vadidegenek gyülekezete. Ezt fűszerezi még a protagonista nihilista életszemlélete ami egy múltbeli szerelmi tragédiának tudható be. A történések azonban éles fordulatot vesznek miután az őket hazafelé szállító gép lezuhan és megkezdődik az egymásra utalt harc a túlélésért, melyben az időjárás viszontagságai mellett a rettegés igazi forrását a nyomukba szegődő farkas falka jelenti. Liam Neeson remekül hozza a Taken óta bevett „badass” figurát és egyből a nyolc fős csoport önjelölt vezetőjévé növi ki magát. Melyben szerepet játszik újonnan szerzett ellenségeikről való ismerete, az ő munkája ugyanis nem fúrásból állt, hanem az olaj fúrótornyok körül ólálkodó farkasok kilövéséből. Így hát kezdetét veszi egy keserves küzdelem a kényszer szült bajtársak számára, melynek egy célja van: a túlélés.
„Once more into the fray
Into the last good fight I'll ever know
Live and die on this day
Live and die on this day”
„Még egyszer csatába szállok
A végső harcba melyet sosem feledek
Élni és halni e napon
Élni és halni e napon”
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése