Andrej Tarkovszkij első jelentős alkotása, melyet csak a háború után ily sok idő elteltével mutathatott meg a nagyközönségnek. Többi művének egyediségéért, alkotói szabadságáért folyamatos harcot, háborút kellett vívnia a szovjet politikával.
Középpontunkban Iván a 12 éves kisfiú áll. Akinek a valódi, kisfiú-élete csak az álomképekben, múltba révedésben bontakozhat ki, viszont a valóság dermedt, érzéketlen és kegyetlen. A gyermekek jól megszokott metódusai ködbe fúlnak. Iván felderítőként tevékenykedik és már a film elején érzékelhetjük, hogy nem egy tizenkét évessel van dolgunk. Kihunyt belőle minden érzelem, amely az anyja és testvére halálának köszönhető. Úgy parancsol a tiszteknek, mintha ő lenne az egyszemélyi felelős a háború sorsáért. Ellentét-armadák bizonyítják, Tarkovszkij csodálatos rendezői vénáját. Amikor Iván a sötét, dohos, bunkerban engedi fejét a párnára, az álomba zuhanás olyképpen történik, hogy nagy paradigma-váltásként, a bunkerből az álomvilág alagútja által egy kút mélyén találjuk magunkat. A kút szájánál pedig Iván és édesanyja beszélnek a csillagokról, sötétségről, nappalról. Ez az egyik nagy ellentét: a sötétség-világosság. Tarkovszkijnál nincsenek átmenetek vagy sötét (háború) vagy világosság (boldogság, család). Folyamatosan érzékelteti, hogy Iván sorsa mely irányba fog vezetni, ezeket gyönyörű és egyedi képekkel ábrázolja. A film egyszerű, rövid, de a képi megjelenés, a zene és a metaforák, szimbólumok felfedezésével az ember teljes mértékben azonosulni tud Ivánnal. Nem ő éli át a szörnyűségeket, hanem mi magunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remekművet, másfél órás alkotás, amelynek minden egyes cselekménye, ábrázolása, mondata magával ragadja az embert és egy olyan korba repít - nagyrészt Iván szemszögéből - , amit remélhetőleg senkinek sem kell átélnie.
10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése