A Rottentomatoes-tól 16%, az imdb.com-on 5,4 pont, a metacritic-en pedig 31/100: nos nagyjából ez a Max Payne "film" mérlege, ha csak az ismertebb oldalakat vesszük.
A mi oldalunk azonban könyörtelenebb lesz, mert nekünk krokodilkönnyeket és kis híján álmatlan éjszakákat okozott ez a szennyfilm, amit megpróbáltak a torkunkon lenyomni, s amelynek kétperces előzetesei százszor többet értek, mint maga a végtermék. Folytatódjon hát komolytalan rovatunk.
Hogy mennyire komolytalan azonban jelen esetben cikkem tárgya, nem biztos, hogy el tudom dönteni. Minden idők legjobb pc-s játékának adaptációját így elrontani már negatív értelemben mestermunka. Hadd szenteljek először is néhány szót a Max Payne nevű fantasztikus game-nek.
2001-ben a finn Remedy kiadta azt a játékot, mely szerintem egy időtlen klasszikus, nincs olyan férfiember, aki ne játszott volna vele, s a film noir-ok és a modern tragédiák kedvelőinek (jelen esetben magamnak) képes volt retinába égően feledhetetlen és önmagát megismételni követelő pillanatokat nyújtani.
A sztori röviden a következő volt: Max Payne (beszédes név, kiejtve a jelentés maximális fájdalmat jelent, amely utal a főhős szenvedéseire), a New York-i rendőrség nyomozója semmi mást nem akart, mint megélni az oly sok filmben és műben meghivatkozott "amerikai álmot", feleségével és kislányával boldog lenni, becsületben dolgozni; valakik azonban szörnyen belepiszkítottak ebbe a családi idillbe, s Max családját gyakorlatilag lemészárolták, benne pedig ekkor elszakadt valami. Ahogy nyomozóból a drogosztályra kerül s közben lassan évek telnek el, sikeresen beépül a Punchinello maffiacsaládba, mely a Valkűr nevű különös drog elosztásában játszik központi szerepet. Annak az anyagnak az elosztásában, melynek hatása alatt Max feleségét és gyermekét megölték. A sztori innentől egészen az utolsó percig szövevényesen és kiszámíthatatlanul bonyolódik, az árulók közelebb vannak, mint hinnénk, s a szálak a legfelsőbb vezetői körökig jutnak el, főhősünk azonban esküvel fogadja, hogy bosszúja beteljesedik, miközben a New York-i éjszakában tombol az évszázad legnagyobb vihara, a pisztolypárbajok során megremeg az ég, s az ezer sebből vérző Max Payne-nek valahol emlékeivel, legbelsőbb félelmeivel, és könyörtelen látomásaival is szembe kell néznie, noha valahol a közelben, annyi év nélkülözés után a femme fatale, és vele együtt a szerelem füstje is felsejlik...
A lenyűgöző zenei aláfestés, a komor és brutális hangulat, a csavaros történetvezetés, és az emlékezetes szövegek (Sam Lake fantasztikus forgatókönyve) kitörölhetetlen nyomot hagynak az emberben. Technikailag a játék akkor hibátlan volt, de ma is élvezettel lehet játszani vele, a Mátrixból ismert bullet time-ot gyakorlatilag (bármiféle megilletődöttség nélkül) újraértelmezte, s a képregényszerű elemek becsempészése is talán addig soha nem látott újításként hatott. Most pedig nézzük a filmet.
Ki az a Beau Thorne? -tesszük fel a kérdést a stáblista pörgése közben. -Hadd törjem le a kezeit!-kívánkozna ki az emberből, mert hogy e film már a forgatókönyvnél elúszott, az biztos. Amint már említettem, a Max Payne-ben az olasz maffia, s mellette az oroszok, valamint egy belső kör állt a középpontban, akik egy harcászati drog prototípusát, a (Lajtorjához hasonló élményt okozó) Valkűrt dobták a piacra. Ezzel szemben a fent nevezett kretén szerint jó volt az, hogy miközben majdnem teljesen eltörölte az eredeti történetet, szétcincálta és felaprította a legjobb részeket, trendi manőverként haitii meg egyéb csicska elemeket mixelt össze, az idős, fehér nyomozóból fiatal, néger rappernyomozót (Ludacris tetszeleg a szerepben, gondolom, hogy tovább nem kell magyaráznom...) csinált, valamint kivette a játék védjegyének számító monológokat, helyette ötvenkilós fekete bölcselőket tett be a történet kulcspontjain, akik elmondják Max Payne helyett, hogy mire is gondol valójában. Hozzáteszem, egyáltalán nem vagyok rasszista, de a Max Payne-ben egyetlenegy néger, haitii, vagy akármilyen ehhez hasonló szereplő nem volt, akik ráadásul elkezdték volna az élet nagy dolgairól oktatni azt az embert, aki valami jó adaptációra várván fizette ki az ezer forintos mozijegyet. Ki hogy érezné magát, ha pl. A keresztapából csinálnának egy remake-et, és hasonló módon alakítanák át?
Mark Wahlberg (aki véleményem szerint élete legnevetségesebb alakítását nyújtja) olyan bárgyún vigyorog a kamerába, mielőtt meglátná halott családját, hogy már előtte tudjuk, csak a rendező szólt rá, hogy csinálj már valamit öreg, csakhogy meg legyen a kontraszt, mert a nézők nem értik, hogy te boldog vagy; aztán azt is meg tudjuk tőle: ha meghalt a családod, azonnal húzz egy bőrkabátot, hogy keményebbnek tűnjél, és attól kedve vágjál egyetlen egy fejet, egészen a film végéig, csak így leszel hiteles.
De van még jobb is. Mark Wahlberg bizony bemutatja nekünk, hogy a jeges víz alatt hosszú perceket lehet eltölteni, mindenféle gond nélkül, és még gondolkozni, valamint nézelődni is ráérünk, s ha már úgy döntöttünk, hogy kiúszunk, gyorsan erőnk teljében akár ki is nyírhatunk mindenkit.
Nos, tovább víve a szót, tudja-e valaki, ki az az Amaury Nolasco? Hát ha nem, akkor elárulom, bizony, a kezdetben kedvenc, azóta nevetséges, s már szerencsére befejeződött sorozat, a Szökés Fernando Sucre-ja, aki noha alacsony, kigyúrt, és Puerto Rico-i, ebből következően e film készítői szerint pontosan rá illik a dagadt, sátánista olasz maffiózó alvezér, Jack Lupino karaktere... És ha azt mondom, még ő játszott a legjobban a filmben, bizony nem túlzok...
A játék másik legerőteljesebb elemei, az akciójelenetek itt pedig gyengék, rövidek, és nevetségesek, továbbá a pg-13-as besorolásnak köszönhetően vértelenek is. Különösen az egyetlen (!) bullet time effekt rész emlékezetes, ahol a mesterlövész a puskával gondosan Mark Wahlberg fejét húsz méterről becélozva nem kevesebb mint három méterrel lő mellé a főhősünknek, de sebaj, legalább lassítva van, tehát "látványos". Valószínűleg öt éveseknek készítették a filmet, de lehet, hogy már azok is gáznak tartanák. Mondanom sem kell, a játék úszott a vértől, ugyanakkor a krimi elemek is ugyanolyan fontos szerepet kaptak. És hogy mit vártunk volna el? Egy legalább 3 órás mesterművet, egy kiváló rendezővel, mert az alapanyag megvolt, és nem is kellett volna sokat változtatni, akik pedig a játékhoz hasonló és jó filmet szeretnének látni, nézzék meg a Death Sentence c. remeket, mert az nem fog csalódást okozni...
E szennynek pedig egyetlenegy mentsége Olga Kurylenko ágyéka mellett a látvány, mely valóban némiképp hasonlít az eredetire. Kár hogy ez nagyon, de nagyon kevés...
Ehhez sokat nem is tudnék hozzáfűzni... Ha már játszottunk a játékkal és azután nézzük meg ezt a "csodát", rájövünk, hogy egyszerűen értékelhetetlen. Aki tényleg látni akarja az igazi Max Payne világát, az nézze meg a már említett Death Sentence-t (látvány, életérzés, erőszak miatt), a Dexter névre hallgató zseniális sorozatot (a belső monológok miatt) , a Viharszigetet (a szürreális álmok miatt) és a JFK - A nyitott dosszié című filmet (az összeesküvés témája miatt). Ezek egyvelegéből megkapjuk mi az a Max Payne.
VálaszTörlésMajd ha okádni szeretnék, rápillantok.
VálaszTörlés