Előre figyelmeztetek mindenkit, aki nem szereti a nyomasztó, elmebeteg filmeket, amelyek később még sokkolóvá is válnak, ne próbálkozzon a Hibriddel. A többiek se nagyon. Történet arról, hogy sír az egyik, s hogy nevet a másik szem.
A Hibrid története nem túl bonyolult, de felettébb érdekes. Mi van, ha két tehetséges biokémikus, akik feladatul új organizmusok létrehozását kapták, gondolnak egyet, és emberi dns-t kevernek össze állatival, hogy majdan ez a lény kifejlődve teljesen kezelhetetlen szörnyeteggé csapjon át, mely már gazdáira is kiszámíthatatlan veszélyeket rejt. Nos, nézzük a film megvalósítását.
A technika szinte hibátlan. Olykor már-már ledöbben az ember, hogy noha a hollywoodi produkciókhoz képest aprópénzből forgatták az egészet, mégis lenyűgöző speciális effekteket varázsolnak elénk. A klausztrofób hatást keltő kameramozgások szintén jól megteremtik a nézéshez egyébként is szükséges elborult hangulatot, a kísérőzene is megfelelően támasztja mindezt alá.
Az alakításokra nem lehet panasz, Adrien Brody és Sarah Polley remekül hozza a két valóságtól elrugaszkodott tudós szerepét, akiket túlságosan is megbabonáz a tudomány végtelen tárháza ahhoz, hogy időben belássák, mekkora veszély leselkedik rájuk. De ekkor, amikor már minden adott lenne egy 9/10-es, vagy még annál is jobb filmhez, bizony Vincenzo Natali direktor hirtelen őshazájára gondol, és Pasolini, valamint Fellini filmművészetét célozza meg, legalábbis előttük próbál tisztelegni, s egyszeriben olyan pszichoanalízisssel elemezhetetlen gusztustalan okádékot varázsol elénk, amit már nem bírunk elviselni. A részleteket pedig inkább ezúttal nem fejteném ki. Kár érte, pedig sokkal jobb is lehetett volna.
6/10
Hát igen, tényleg csak erős idegzetűeknek...
VálaszTörlésBTW Adrien Brody Rulez!