Háborús filmet nem könnyű készíteni. A háború borzalmait az emberek lelki metamorfózisán keresztül bemutatni - ez pedig még nehezebb feladat. Sokaknak beletört már ebbe a bicskája, a legtöbben korrektúráznak valamelyik fél javára, néhányan pedig elkendőzik a valóságot, vagy mézes masszával vonják be azt. Nem így a The Beast of War című opus, mely ne tévesszen meg egy pillanatra sem senkit a magyar címével - ez bizony nem egy zs-kategóriás Lorenzo Lamas mozi. Ez kérem szépen, egy igazi mestermű.
Úgy vélem, nincs olyan dolog a filmes világban, amitől jobban keserédes nyál gyűlne az ember szájában, amikor egy elképesztő film megnézése előtt, esetleg után szembesül azzal a ténnyel, hogy az adott alkotás bizony olyan, mint a Titanic roncsai közé lesüllyedő Leo - ergo a feledés homályába vész. Hogy melyik minden idők legjobb háborús pszichológiát felvonultató drámája, erre nehéz lenne válaszolni, az Apokalipszis most, A szarvasvadász és A szakasz mindenképp ezt a panteont koszorúzza, de saját relikviáim közé ezennel lánctalpakon begurult egy újabb: jelen kritikám tárgya.
A tank - Háborús fenevad az afgán-szovjet konfliktus kellős közepén, az Úr 1981. esztendejébe tesz egy kitekintést, így adva egyfajta bal horgot az amerikaiak túlspilázott önsajnáltató hollywoodi Vietnam- és Normandia-szindrómájának, és ezáltal nyomatékosítva azt a tényt, amelyet minden gondolkodó egyén talán sejthet: nem konspirációs elmélet azt gondolni, hogy a Közel-Kelet háborúiban úgyszintén rengeteg szörnyűség történt. Természetesen az, hogy amerikai színészek játsszák az orosz katonákat, mit sem von le a film értékéből, talán egy képzeletbeli mattlépésként funkcionálhatna a két szuperhatalom valószínűleg nem létező poszt-hidegháborús filmes sakkjátszmájában.
Amikor a szovjetek a brutális Daskal hadnagy vezetésével lerombolják a valószínűleg sokadik falut, a környéken tartózkodó afgán szabadságharcosok elhatározzák: összefognak, és üldözőbe veszik a tankot. Nők és férfiak - csak az alkalmas pillanatot várva, míg elpusztíthatják a járművet és legénységét - vállvetve futnak saját földjükön a garázda szovjetek után, akik között természetesen nincs meg mindenben az egyetértés: az oktalan könyörtelenséget megtagadni szándékozó Koverchenko közlegény, és a legénység egyetlen afgán származású arab, de szovjet állampolgár katonája szúrja a szemét a kegyetlen és lélektelen Daskal-nak, aki vére utolsó cseppjéig irtaná az afgánokat. Marlon Brando Walter E. Kurtz ezredese juthatna eszünkbe Daskal-ról, aki George Dzundza lenyűgöző alakítása elevenít meg, de bárkit ide sorolhatnék: ebben a filmben minden egyes színész mintha az életéért küzdene - és hibátlanul teljesít.
Technikailag ugyancsak kifogástalan a Háborús fenevad. A fényképezés egészen lenyűgöző, Mark Isham (az Ütközések zeneszerzője) muzsikája megfelelő támaszték a kies sivatagi üldözéshez, a technikai megoldások pedig egészen megdöbbentőek, ahhoz képest, hogy 1988-as a film. Mindenki figyelmeztetni szeretnék, a Háborús fenevad bizony nem gyerekeknek készült, olykor tekintetelfordítós jelenetek borzolják a kedélyeket, így csak erős idegzetűeknek tudom ajánlani!
A bő két óra minden momentuma azonban szinte rögtön beleég az ember agyába, Kevin Reynolds (akit talán a Waterworld és a Robin Hood, a tolvajok fejedelme c. filmek miatt ismer a nagyközönség) mesterműve azonban nem kapható a boltok polcain, pedig mielőbb AK-47-essel kényszeríteném a kiadót mind a forgalmazásra, mind pedig arra, hogy megfelelő, HD-minőségű, ne tv-s szinkronnal legyen megtekinthető ez az elismerést, a megbecsülést szerencsétlenül elkerülő, klisémentes, háborús filmtörténeti mérföldkő.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése