A könyvekből ugyan csak az ötödikig jutottam (a sztorit végig ismerem), a filmekből az utolsó előttire is rászántam - nagy nehezen - az időt. Kritika azoknak, akik NEM utálják tiszta szívből a szemüveges "varázslótanonc" (nem a Nicholas Cage-féle) kalandjait.
A Harry Potter univerzum az egyik legbiztosabb franchise a világon. Egy kis kutakodás után szemrevételeztem azt, amit már amúgy is sejtettem, miszerint a sorozat filmváltozatai bizony minden idők legnagyobb bevételt hozó filmjei között vannak egytől-egyig. 12 évesen az első részt moziban láttam, amit egy jól sikerült, minőségi mesének tartok még ma is (John Williams zenéje és az effektusok fantasztikusak voltak), aztán a futószalagon érkező folytatások egyre kevésbé győztek meg, a könyveket viszont a már említett részig elolvastam. Bizonyosan vannak, akik egy Exmemoriam varázslattal megpróbálnák kitörölni a Harry Potter-t az emlékezetükből - ez azonban elég nehéz lenne, mert a fogyasztói "kultúra" szerves részévé integrálódott a Tony Montana után leghíresebb "sebhelyes arcú" (na jó, sebhelyes homlokú...) kölyök sztorija.
A hatodik részt nem sokkal ezelőtt láttam, ami cseppet visszahozta lelkesedésemet, ugyanis az eddigi gyermek-faktor eltűnni látszódott a szaporodó halálesetekkel, kínzásokkal, az erőteljesebb dark ambient látványvilággal (ez a rész is ezt a vonalat viszi tovább), ám ez a pénzcsapokat nem zárta el, hiszen a "ha már elkezdtem, végignézem" elv alapon a Rowling által útjára küldött mozdony úgysem állhat meg addig, amíg a végállomáshoz nem érkezik - de a felnőtt kritikus szeme legalább kellemesebben időzik nemcsak a már említett tényezőkön, hanem Emma Watson-on is, akinek arca szép, már nincsen perzsamacska hajkoronája, alakja pedig egész tűrhetőnek tűnik, persze jobb lenne, ha így nézne ki.
A sztoriról most nem részletezném itt senkinek, azt úgyis mindenki tudja már, vagy majd megtudja, ha megnézi a filmet, és így nagyobb meglepetés lesz, meg különben is, nem vagyunk mi mesemondók, csak néha-néha, öt sör után, de akkor se filmekről beszélünk... Visszatérve, amit érdemes kiemelni, az a következő: felettébb jót tett a sztorinak a két részre osztás, így csaknem hiánytalanul visszaadhatták a könyv történetvezetését. Helena Bonham Carter-nek mindig is jól állt a retek nő szerepe (lásd Harcosok klubja), így sokkal jobban szeretem, mint tollkalapos kimért királynéként, a főszereplőkkel se volt semmi gond már az előző részben sem, Daniel Radcliffe-et pedig még mindig utálom, de legalább a Michael Gambon által teljesen hiteltelenített Dumbledore-karakter (az elhunyt Richard Harris ezerszer jobb volt a szerepre) - aki a harmadik rész óta csak egyfejeket vágva hol rázza Harry-t, hol leteremti, de legalábbis nem úgy tekint rá, mint a jóságos öreg varázsló ifjú padawanjára - ezúttal nyilvánvaló okokból nemigen szerepelhetett.
Az effektek az Inception-t is készítő Double Negative jóvoltából nagyon megállják a helyüket, a díszletek már-már hagyományosan kiválóak, s ezúttal semmi fölösleges jófejkedést nem vettem ki a filmből, leszámítva Hermione és Harry szánalmas táncjelenetét, amit viszont kompenzálnak egy egészen különös, Harry Potter-es viszonylatban szoftpornós látomásos scene-nel, amely főhősünk szerencsétlen vörös hajú barátja, Ron amúgy sem magas iq-ját redukálja le a pillanat erejéig - érthető módon.
A három testvér és a Halál történetének animációs megvalósítása szintén remek, szeretjük az élőszereplős filmbe integrált animációs betéteket, az itt látott sátorállítás meg ha a valóságban is így működne, a camping-ek újra tele lennének - nem beszélve a varázspálca-suhintásra megtelő vodkás poharakról.
Véleményem szerint a Harry Potter új része szórakoztató film lett. Ez már nem gyerekmese, s ugyan nem is egy Del Toro vízió, viszont műfajában nagyon is megállja a helyét.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése