Véget ért a 2010-es év, de nekünk még vannak elmaradásaink. Hát szép lassan le is dolgozzuk, de csak azért, hogy felállíthassuk a filmes toplistákat. A Facebook-film viszont nem biztos, hogy rajta lesz. A konzumrendezővé vált David Fincher új filmjéről tartanék most ismertetőt.
Mark Zuckerberg története dollármilliókat, Golden Globe-jelöléseket hozott, s ki tudja, az Oscar-gálán hogy szerepel majd. Egy biztos: a világ legfiatalabb dollármilliárdosa már az év embere a Time magazin szerint, de miféle erényeket is csillogtatott annak érdekében, hogy idekerüljön? Körülbelül, mint Obama a béke Nobel-díjért... Hát szánk furcsa mosolyra fog húzódni, ha végignézzük a Social Network-öt.
Azok közül, akik elolvassák majd ezt a cikket, szinte nincs is olyan, aki ne lenne már a Facebook tagja, mely úgy igazán az életünk részévé vált (ha reggel felkelünk, a kávé/tea után (vagy előtt?) egyből be is lépünk, akkor ezt lehet mondani, nem? :)...). Egy addikciót okozó hálózatnak sok előnye, sok hátránya is van. Mindenki lájkol mindent, az emberek kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, legalábbis a virtualitás szintjén, mert az epikus dolgok sosem ott fognak születni. No de kanyarodjunk vissza a filmhez, mely egyáltalán nem a facebook lájkokra, hanem annál inkább Zuckerberg és társai viszonyára, valamint arra a jogi útra koncentrál, amelyen együtt keresztülmentek.
"Az élet rövid, és hosszú a csúnya nők sora" - vélte Hemingway annak idején, Zuckerberg pedig frusztráltságában (miután randipartnere kikosarazta) ennek az ellenkezőjére gondolhatott, amikor a Facebook-teleregény elkezdődött egy olyan alkalmazás megírásával, amellyel egyetemi csajok profilképeit lehetett összehasonlítani egymással. Ám ekkor a harvardi elitből olyan ötlet megvalósításával keresik meg főhősünket, melyet jobbnak látott lenyúlni és kicsit kikozmetikázni. Szerencsétekre ti most nem lesztek abban a helyzetben, hogy előbb tudtátok meg a teljes történetet, minthogy láttátok volna a filmet, mivel sajnos csak a konditeremben nem lehet kikapcsolni a Class FM-et, ezért én Sebestyén Balázs előadásában már megismertem azt...
Visszatérve, ne nézzük a film üzenetét. Mert nincs neki. Koncentráljunk a többire, mert A közösségi háló-t az alakítások viszik, a remek vágás és zene pedig minderre rásegít, és legfontosabb érdeme, hogy elsősorban nekünk, egyetemistáknak készült. Kár, hogy átélni nem fogjuk tudni, mert arrafelé jobban kolbászból van a campusok kerítése...
A Facebook-film tehát egy intellektuális, okosan előre vitt (Fincher tudása megkérdőjelezhetetlen), USA feliratú LSD-bélyeg által okozott trip arról, hogyan kell gátlástalanul előretörni, a zsenialitást nyolcezer százalékkal kamatoztatni. E film jó, ez nem kérdés. De hagyjuk meg ennyinek, nem kell túlmisztifikálni.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése