Oldalak

2012. március 5., hétfő

Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris), 2011


Kedvelem Woody Allen újabb filmjeit, a Match Point egyenesen mestermű, a Kasszandra álma is kiváló alkotás. A valamivel gyengébb Vicky Cristina Barcelonával kezdve azonban a rendező feltehetőleg azt a célt tűzte ki, hogy elkövetkező munkáiban Európa nagyvárosainak szépségét mutatja be, s e folyamat során a sztori egyre inkább egy lapos, sablonos szörnyeteggé aljasul, amelyben papírmasé karakterek járják ostoba körtáncukat. Rendezőnk ezúttal Párizsba érkezett, ahol tovább gyönyörködött a látnivalókban, a papirosát pedig tollal együtt a Szajnába vetette. Ja, hogy ez egy Oscar-díjas forgatókönyv? Akkor én kérek elnézést.


A Versailles-i kastély udvara szép, az éjszakai Párizs hangulatos, a sétálóutcák pedig elvarázsolják az embert. A helyszín azonban csak egy dolog, kellenek még színek és megfelelő ecsetkezelés, hogy egy jó sztori vászna legyen a város. A történet a következő: Gil Pender (Wilson) amerikai bértollnok, aki írói válságban szenved. Menyasszonyával, Inezzel (Rachel McAdams) és annak családjával úgy döntenek, Párizsba utaznak, egyrészt írói inspirációt merítendő, másrészt kikapcsolódás céljából. A pár és barátaik közös városnézését érdektelenül szemlélő, barátnőjétől elszakadó Pender inkább a párizsi éjszakában sétálgat, amikor is - miután az óra az éjfélt elütötte - egy régi automobil áll meg mellette, s egy partira invitálják. Az író persze nem tudhatja, hogy ezáltal a múlt század, pontosabban az 1920-as évek Párizsába kerül, ahol a korszak jelentős íróival és művészeivel (Fitzgerald, Picasso, Dali, Hemingway) találkozik - így ismerkedhet meg példaképeivel, és azzal a világgal, amelyért egész életében rajongott.

Körülbelül a film feléig éreztem azt, hogy ez egyike a leghanyagabb, legsablonosabb, legnevetségesebb történeteknek, amelyeket valaha is Oscar-díjjal jutalmaztak. A történet felétől aztán Woody Allen kihalászta a jegyzeteit a folyóból és tényleg elkezdett néhány rá jellemző ötletet, fordulatot a történetbe építeni, azonban ez már nem mentette meg magát az eléggé egysíkú és végig rémesen kiszámítható filmet.

Nézzük meg a karakterek felépítését. A főszereplő és kedvese közötti viszony hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Egyik oldalon egy idealista, önmagát kereső, elmélkedő, tipikus vesztes férfi-, a másikon egy akaratos, manipulátor, kétszínű nőtípus. A kettőjük közötti kapcsolat nemcsak a film végén, de már az elején sem működik. Az ezzel kapcsolatos erőltetett érzelmi vívódások is csupán a néző megtévesztésére szolgálhatnak, sem érzelmi többletet, sem súlyt nem adnak a főhős tetteihez.

A szín(ész)választásban általában nem hibázó W. A. mester ezúttal Owen Wilson-t tette meg filmjének főszereplőjévé, amely jó választás volt, ha egy végletekig ügyefogyott, érzelmeket kifejezni képtelen színészt kerestek a filmre. A híres történelmi személyek természetesen önmaguk sablonjellemzőivel vannak felruházva, így semmi újat, érdekfeszítőt nem kapunk tőlük, ugyanakkor megformálóik (Adrien Brody, Kathy Bates) jó alakítást nyújtanak. Az egyetlen igazán üde színfolt talán Marion Cotillard, aki ismét szépségével és alakításával is emeli a produktum színvonalát.

Még egy gondolat, amely már a Vicky Cristina Barcelona kapcsán is megfogalmazódott bennem. Ott a spanyol életérzés bemutatásának, a borostyánnal futtatott udvaroknak, a flamenco esteknek a "fontossága" burjánzott túl a történet keretein, s itt is színtisztán látszik, hogy ezeket az Európában készült filmeket az amerikai közönségnek szánja az író-rendező. A sok művészeti okoskodás (már-már idegenvezetés), a helyi látványosságok minél attraktívabb prezentálása, a szájbarágós előadási stílus szinte már egy útifilm és egy sekélyes művészettörténet óra kombinációjának képzetét kelti és egyszerre mutatja, hogyan lehet elfedni az eredeti ötletek hiányát, s hogy a film azoknak készült, akiknek mindez nem magától értetődő. Nekünk, művelt európaiaknak viszont az. Az amcsikat persze ezzel a részben trehány hozzáállással ismét kilóra megvették, talán ezt jelzi a teljesen érdemtelen forgatókönyves Oscar-díj. Nálam ez épphogy csak középszerű.

 6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése