Amíg Jack Sparrow haja szőkült, addig az ember a Karib-tenger kalózai negyedik részére való várakozásban őszülni kezdett. Hogy megérte-e lelkesedve várni? Nem igazán. A feminista female fighter Keira Knightley és Orlando "I'm just a blacksmith in every movie" Bloom hiányát megérzi ugyan a film, de nemcsak ez itt a probléma.
Kezdjük hát az elején. A filmtrilógia legjobb darabja (akárki is fikázta, lépjen elő) a harmadik rész volt. Látvány, zene, izgalmak és ötletes megoldások terén vitte a pálmát. A világ végén záróakkordja a csónakban evickélő Jack Sparrow volt, aki kezében tartotta az ifjúság forrásához vezető térképet, így természetesen nem is szólhatott volna másról az Ismeretlen vizeken, mint az ahhoz vezető útról.
Kár, hogy ezt az utat olyan elemekkel, alakokkal próbálták színesíteni, amelyek a kutyát se érdeklik. Az erkölcscsősz Orlando Bloom-pótlék pap, a "zombik", de még Penélope Cruz sem elég ahhoz, hogy a film hozza az elődök által támasztott színvonalat. Feketeszakállt bár karizmatikusan játssza Ian McShane, mégis a karaktert a részlethiányosan körvonalazódó jelenségekből, és a meg nem magyarázott, érthetetlen varázslatokból nem igazán lehet megismerni. A Geoffrey Rush által negyedszerre, és most is kiváló alakítással életre keltett Barbossa (megjegyzés: és nem Barbarossa, okádék magyar fordító! - kire gondoltál, talán Barbarossa Frigyesre?) rizsporos parókában próbálja régi önmagát felidézni. Az egyetlen, aki az újonnan festett szőke hajtfürtökön (tényleg, ez az ötlet is kitől származik?) kívül a régi maradt, maga Jack Sparrow, akinek ismét a legjobb és legviccesebb jelenetek jutnak a
A Karib-tenger kalózai negyedik része egy olyan film, amelyben még Hans Zimmer is önmaga régi témáit klónozza, de legalábbis új hanganyag téren nem nyújt emlékezeteset. (Ellentételezésként: milyen zseniálisak is voltak a második részben Davy Jones orgonatémái? Milyen lenyűgöző is volt a harmadik rész soundtrackje, amelyet önmagában is több tízszer meghallgattam?) Egyetlen említésre méltó zenei momentum a Blöff-ből ismert Tommy által megformált matróz gitárdala, amelyben Paco de Lucia-szintű flamencofutamokat játszik Sparrow és Angelica (Cruz) egyik közös jelenetében.
Hogy néhány pozitívumot is említsek: a látvány ismét nagyon szép, az akciójelenetek jók, a szirének szépek és veszélyesek, az ifjúság forrásának megvalósítása pedig, és az örök fiatalság vize, amelyről az egész film szól - valahogy csak érdektelenséget szül az emberben. Elnézést, ez inkább mégis negatívum.
Nincs hát zseniális karakter (Davy Jones), nincs igazi kalózfeeling (inkább Royal Navy + rengeteg rizsporos paróka), nincs hajócsata, nincsen igazi filmvégi katarzis. Elnéztem, de többet értetlenkedtem a végére, mint amennyit szórakoztam. Egy kevés karib-tengeri élmény még azért maradt, hírmondónak. A film tehát önmagában nem rossz, a régiekhez képest viszont gyenge. Mivel azonban szeretem a trilógiát, elnéző leszek... de a jövőben is csak a régi részeket fogom elővenni.
Ui.: Sose szinkronnal nézzétek!
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése