Hát ezt is megértük: magyar származású rendező(!) egy nagyszabású, világszerte beharangozott, amerikai szuperprodukcióban. Ráadásul nem is akármilyen „márkanévvel” kellett neki megbírkoznia, hanem a filmtörténelem egyik legnagyobb sikerű akció-scifi-horrorjának, a Predatornak a folytatását kapta meg feladatául. Sajnos a Predator második része már nem hozta az elvárt szintet, a két AVP film pedig egyszerűen gyalázatos, szánalmas és szégyenletes, úgyhogy ezek után nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi fog kisülni ebből az egészből.
Antal Nimródon bizony nem múlt a film sikere. Teljesen korrekt munkát végzett. Jók a helyszínek, az akciójelenetek látványosak és végre nem gagyi CGI-s Predatorok miatt kell a maradék hajunkat is kitépni, szóval le a kalappal előtte. Hát a színészgárdáról annyit, hogy alakításaikkal ők sem járulnak hozzá igazán ahhoz, hogy ne egy átlagfilmet lássunk. Adrien Brody felpumpálta magát a szerephez, próbál Schwarzeneggerhez hasonlítani, de rosszul teszi, ez nem az ő asztala, inkább zongorázzon a második világháborúban, az még talán megy neki. Laurence Fishburne pedig lassan Guy Pearce nyomdokaiba léphet az 1-2 perces cameojában nyújtott teljesen átlagos színészi játékával. A többi szereplő nagyon említésre se méltó.
Még annyi pozitívum szól a film mellett, hogy hálaistennek elkerülte a PG-13as besorolást, szóval vérben és erőszakban nincs hiány,de sokat már ez sem javít a helyzeten. Hát ez az egész így maximum 5/10-et ér véleményem szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése